|
Az Orfeusz sorozatomat éltető mű Gaál István Orfeusz és Euridike című filmje volt. Sára Sándor operatőri elképzelése érzékletes és természethű, ugyanakkor bármelyik pillanatban éteri és átszellemültté válik. Gaál István szavai: „ … szorongás űzi őket egy-egy kapaszkodó felé.” Emberi , ősi küzdelem az Orfeusz és Euridike című filmje. Határtalan vidék: tenger, kövek, föld, víz alatti, égi vonulás, könyörgés. Utóbbi éveim élményei: az ég mozgalmas vagy mozgalmasabb, mint a föld. Nincs határ közöttük. Ég és föld összeolvad. Az áramlások küzdelmek is, makacs feketék, lágy kréta-foltok – irányuk egymást kereső, kérő, elforduló, összekapaszkodó. Ebben segít a fehér papír fénye, a tus sötétje, a vonalak kiszámíthatatlansága (csak nehogy merev vagy szabályos legyem!) – az életet kövesse. A sodródó kövek, sötét vizek, fakó jelenlétek… mi vagyunk. Orpheusz és Eurydiké története Nem a mitológia irodalmi tartalmának illusztrációja vagy követése, hanem egy fontos élmény: Gaál István Orpheusz és Eurydiké című filmje. (C.W. Gluck zenéje). A film önálló költészet, nem operafilm. Az örök történet: a fájdalom, a szerelem, a szeretet, a bizalom, az érintés, az alig érintés, a vágy, a szorongás, az isteni ígéret elfogadása. A filmben azt az élményanyagot találtam meg, amelyet a valóságban is keresek és megtalálom a bizonyságot: a természet örök társunk, törvényének és rejtélyének részei vagyunk. Szikáran fogalmazva: A film lefényképezett valóság. A rajz a vonal, a tónus, a képzelet küzdelmes játéka. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |